A nagyvilág fiatal szemmel

 

Este 22:50 perc van. Elindulsz Kedvesedtől a hév-végállomás felé, hogy elérd az utolsó, 23 óra 10 perckor induló szerelvényt. A héven szokás szerint, tanítási szünet lévén, fiatalok lézengenek, némelyik józanul, mások részegen. Az út, mint mindig, eseménytelenül telik el, te olvasol, zenét hallgatsz. A hvg tudósít róla, hogy egyes élelmes vállalkozók úgy gazdagodnak meg, hogy reménytelen helyzetben lévő családokkal felvetetik a szocpolt, építenek egy omladozó házat, amit aztán elbontanak, a jogosultak kapnak 100 ezer forint készpénzt, a többi a vállalkozóé. Így is lehet. Egyet pont elkapott a rendőrség. A többi állítólag már fel is osztotta elbukott társuk volt felségterületét. Farkastörvények uralkodnak.
Jön a megálló, ahol leszállsz. Árpád híd. Felgyalogolsz a villamosmegállóhoz, újságodat elrakod: a világítás nem elég erős az olvasáshoz. A zene veled marad. Várakozol, majd a zenén át megüti a füled a közeledő villamos dübörgése. Odanézel: tényleg jön. Pár lépést teszel a sínek felé embertársaiddal egyetemben. Gyanús jelként észleled, hogy a villamos nincs kivilágítva. Sejtésed hamar beigazolódik: ez a villamos nem fog téged hazavinni. Jól tudod, hogy a menetrendben valóban nem szerepel ez a járat, viszont az elmúlt 2 évben már oly sokszor jutottál haza vele, hogy teljesen természetesnek veszed létét. Két fiatal átballag a 30 méterre lévő éjszakaibusz-megállóba. Jómagad nem szeretsz várakozni, főleg nem 20 percet, így tudván, hogy gyalog később érsz haza, mégis elindulsz sétálva. Végülis miért ne? Szép idő van, se túl meleg, se túl hűvös.
Ráérősen mész át a hídon, közben bringások húznak el melletted. Egyikük biccent, te visszabiccentesz neki. Ilyen is van még. Mikor átérsz a hídon, a Váci útra fordulsz. Az éjszakai megállójában 4 fiatal lány várakozik. Te közben már át is mentél a zebrán, útban a Petneházy utca felé. A halk zenén át valami kiabálásra leszel figyelmes; hátranézel. Már mintegy 100 méterre tőled a 4 lány felé egy láthatóan részeg, hajléktalan kinézetű fazon közeledik, hevesen gesztikulálva, karjaival hadonászva, és kiabálva. Megállsz. Figyelsz, hogy odamenj-e, van-e rád szükség, avagy a helyzet megoldódik nélküled is. Végül meg: a négy lány lemegy az aluljáróba, elvesznek szemed elől. Az alkoholista férfi, mint egy zombi, lassan utánuk, ki tudja meddig. Túlzottan nem aggódsz, az aluljáróban volt több normális ember is.
Tovább indulsz a közvilágítás halovány fényében. Sokszor végigmentél már a Petneházynak ezen a szakaszán, de még mindig megdöbbent, hogy milyen közel van ezen az utcán két teljesen más világ. Az egyikben újépítésű, szép társasházak biobolttal és szépségszalonnal, az erkélyen lévő muskátli ládájából csöpög a víz, a másikban lepukkadt panelházak (mint amilyenben te is laksz), kispolskik, tőled 10 méterre kiabáló kisebbségiek, halovány bűz. Egyébként ez jellemző az egész kerületre, amiben laksz. Kontraszt kontraszt hátán.
Végül befordulsz a Béke utcára. A sarkon kiskocsma: még mindig nyitva van. Bentről nevetés és egy tv zaja hallatszik. Útközben elmegy melletted az éjszakai busz. Már nem érdekel, nem zavar már az egész. Sétáltál egy jót. Végül megérkezel, kinyitod az első bejárati ajtót, majd a másodikat, aztán a saját ajtód két zárját. Aztán visszazárod. Fő a biztonság.
Welcome to Hungary
 

Ezzel a címmel jelent meg az indexen egy riport, ami röviden arról szól, hogy Váralján az emberek nem akarják, hogy az állam pénzén épített házakba költözzenek a cigányok a putritelepről, mert az rontaná a faluképet. Nem fogok azzal foglalkozni, hogy ez jogos avagy sem, inkább azzal, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy legyen értelme a beköltöztetésnek. Azt a cikk szerzője is írja, hogy a helyi önkormányzat tanfolyamokra járatná a beköltöztetetteket, hogy azok aztán saját maguk tudják karbantartani a házukat, hogy az ne amortizálódjon teljesen le, beteljesítve a falusiak félelmeit. Ami szerintem fontos lenne, hogy ezt szerződésben rögzítsék. Ha már ingyen kapnak házat, s ezzel lehetőséget egy új, normális életre, ami főleg a gyerekeik miatt fontos, akkor fizessék ezt azzal vissza, hogy emberi körülmények között folytatják életüket, tisztán tartják a házat, munkát is keresnek (ebben az önkormányzat is segíthet, vagy a helyi munkaügyi központ), egyszóval próbálnak ténylegesen beilleszkedni a társadalomba. Amennyiben ez megvalósul ők is csak jobban járnak, mivel tisztességes emberi életet folytathatnak, a falu is jobban jár, hiszen így idővel megszűnne a putritelep (amiből több száz van az országban).
Azt is szükségesnek tartanám, hogy pl. a szociális minisztériumtól valaki évente ellenőrizze az ajándék házzal rendelkezőket, hogy milyen körülmények között élnek. Aki pl. itt is putrit csinál maga körül, és fél év alatt lelakja a házát, attól vegyék el, és adják oda a telep egy másik családjának, hátha ők jobban megbecsülik. Ezt addig lehetne folytatni, amíg valóban azok kapnák a házakat, akik meg is érdemlik. Akik pedig nem éltek (sőt, visszaéltek) a lehetőséggel, azokról nyugodtan lemondhat a társadalom, hiszen látni lehet, hogy nincs is szándékukban normális életet folytatni.

Ezt a helyzetképet tegnap sikerült fotóznom. Rövidke magyarázat.
Házunk előtt éppen túrják a földet (aszfaltot), a teherautó az előtte álló autók miatt nem tudott továbbmenni. Pirossal bekarikázott barátunk a balra kanyarodó sávban szépen megállt, és úgy gondolta, hogy ő mégis inkább menne tovább egyenesen, ezzel sikeresen feltartotta a mögötte jövő egész sort, ami az átlagos forgalom alapján már lehetett vagy 100 méter. A kékkel bekarikázott autó sofőrje meg úgy gondolhatta, hogy "szarok én a villamosra, beállok a sínre, akkor 10 mp-cel előbb fogok tudni befurakodni a sorba". A képen látható állapot kb. 1-1,5 percig állt fenn, amíg a teherautó tovább nem tudott menni.
Egyébként ez a kereszteződés alapból is egy tragédia, hetente van valami koccanás, anyázás, a villamos elé folyton beállnak a kocsik, vagy lelépnek a gyalogosok a kocsik elé, akármi. Az is megér egy mondatot, hogy a szemétszállítók milyen szépen rakták vissza a kukákat a helyükre. Volt szerencsém azt is pont látni, amikor az utolsó kettőt odabaszta a kedves úriember, ahol a képen látni őket. Jó, hogy most nem járnak ott az autók, de nem értem, miért lett volna nehéz 1 méterrel arrébb rakni őket.
Tehát akkor tudjuk, hogy ilyenek miatt késik a villamos.

Ha az ember olvas fogyasztóvédelemmel kapcsolatos blogokat, hírportálokat, a szemébe ötölhet az a sok vélt vagy valós visszaélés, amit a (köz)szolgáltatást végző vállalatok követnek el az ügyfeleikkel szemben. E poszt megírásához a végső lökést a BKV Figyelő blog mai bejegyzése adta meg. Ha végigolvassuk a kommenteket láthatjuk, hogy a társadalom egy ilyen szűk rétegében is hányan vannak azok, akiknek különböző okokból kifolyólag fiktív büntetések miatti fizetési felszólításokat küldözgetnek ügyvédi irodák, szolgáltatók (jelen esetben a BKV). Azzal, hogy a büntetések hány százaléka jogos, s mennyi a "rendelésre gyártott", most nem akarok foglalkozni, inkább az érdekel engem, hogy milyen hatással lehet ez az ügyben szereplő emberek önértékelésére, moralitására. Létezik x.y. ügyfélszolgálatos, akinek az a feladata, hogy munkaidejének x %-ában olyan ügyekkel foglalkozzon, amik kimerítik a bűncselekmény fogalmát (a saját vállalata részéről), s ezek keretein belül ártatlan emberekből próbál meg pénzt kicsalni azért, hogy a vállalatnak ahol dolgozik, nagyobb legyen a profitja.

Hagyományos megközelítésben egy vállalatnak az a célja, hogy maximalizálja profitját a fogyasztói szükségletek kielégítésére irányuló vállalkozói tevékenység által. Manapság ez úgy módosul, hogy az a célja, hogy maximalizálja profitját BÁRMI áron. Ha szétnézünk a világban láthatjuk, hogy ebbe a kategóriába már belefér az indokolatlan környezetszennyezés, a csalás, a manipuláció, a munkaerő végletekig történő kihasználása, stb. Mivel most nem kimondottan globalicázió-kritikáról írok, ezért ezt a fonalat be is fejezném, s visszatérhetünk a magyar állapotokhoz.

Kérdem én: mit érez ez az előbb leírt munkavállaló? Mit gondol a saját maga által végzett munkáról? Mit mond otthon a gyerekeinek, ha azok megkérdik, hogy "mit csináltál ma anyu/apu?"? Biztos vagyok benne, hogy ezek az emberek lelkileg megsínylik ennek a munkának az elvégzését, csak valami miatt nem találnak jobbat, vagy gyávák a váltáshoz, stb. Mi vezethetett el odáig, hogy cégvezetők olyan belső utasításokat hoznak, hogy az előírt profitot bármi áron teljesíteni kell? Hová tűnt a törvénytisztelet (haha) és az erkölcs? Hová tartunk, ha ezek az esetek mindennaposak? Különösen szomorú ezt egy állami finanszírozású cégnél látni, aminek nem is a profitmaximalizálás a célja, hanem egy közszolgáltatás ellátása.

Ezek, és ehhez hasonló kérdések ötlenek fel az emberben, amikor ilyenekről hall. S az, hogy mit lehet tenni ez ellen? Tényleg elfogytak ebből az országból a becsületes emberek, akik elláthatnák az ilyen vállalatok vezetését? Úgy vélem nem, a blogoló-kommentelő közösségben is temérdek ismeretlen arc van, akiről az ember jó véleménnyel van, és ha ezt a részarányt kivetítjük a társadalomra, arra kell, hogy jussunk, hogy igenis sokan vannak még a normális értékrenddel rendelkezők, csak egy csaló, erkölcstelen kisebbség elnyomja őket. Elnyom minket. Hagyjuk, tűrjük, de meddig még?

Régóta tartó viszketésemet két héttel ezelőtt megelégelvén, elmentem háziorvosomhoz, akinél röpke másfél órás várakozás után (amiből fél órát egy néni produkált, nem tudom mit csinált, gondolom elmesélte századjára is az élettörténetét szerencsétlen dokinak) megkaptam a kis beutalómat a bőrgyógyászati ambulanciára. (Miért nem lehet neten beutalót kérni? Meg se vizsgált, mondtam, hogy SE bőrklinikára kérek, már írta is, oszt jónapot.)
Mai napon sort kerítettem eme egészségügyi intézmény meglátogatására. Lelkiekben felkészültem a több órás várakozásra, vittem könyvet, vizet, mp3 lejátszót, amit kell. Meg, mint klinikákat viszonylag sűrűn látogató egyén, felkészültem a higiénia hiányára is (aki jár pl a Baross utcai nőklinikára, az biztosan érzi a folyosón permanensen terjengő hugyszagot, ami zárt ajtók mellett is kiáramlik a mosdóból), ennek ellenére meglepő tisztaság fogadott, valamint egy kedves középkorú hölgy, aki tájékoztatott engem, mint kicsit elveszett gyermeket arról, hogy itt bizony sorszámot kell tépni. Köszönöm szépen. Letépem a sorszámomat, majd mint jó ügyfél, már ülnék is le elkezdeni letölteni a várakozás lassan folyó perceit, amikoris DING! szól a hangszóró, és a digitális kijelzőn meglátom a saját sorszámomat. Hurrá! Nincs várakozás. Beutaló, TAJ-kártya, személyi odaad, kedveshölgy számítógépet birizgál, majd tájékoztat, hogy a doktornő nemsokára behív. Erre sem kellett sokat várnom, előttem egy beteg volt csak, aki max. 10 percet volt a rendelőben, így hamar sorra kerültem. A doktornő teljesen normális volt, elmeséltem a panaszomat, kaptam hat (6!:D) beutalót, valamint egy kis lapot arró, hogy ezért a vizsgálatért az oep 1095 forintot fizet a klinikának. Ezt is megköszöntem szépen, majd távoztam. A többi klinikán szerzett tapasztalatomról a jövőben beszámolok, remélem hasonló hangnemben.

p.s.: még a háziorvosnál való várakozás ideje alatt hallottam két másik ott üldögélő nénit beszélgetni, akik közül az egyik szájából elhangzott a következő mondattöredék: "... már másodjára vagyok itt a héten..." ÁÁÁ vizitdíjat akarooook! Én 2 évente 1x megyek orvoshoz, mások meg heti rendszerességgel járnak, csak úgy hobbyból? Hát marhajó. Nem tudom, mi lehet olyan borzasztó nagy betegség, ami miatt a háziorvoshoz kell járni, heti rendszerességgel. Vagyis de, mégis tudom: az unalom, és a magány. De akkor miért nem a kultúrházba járnak össze beszélgetni? Ott nem tartanák fel sem a többi embert, sem az orvost, aki szerencsétlen vagy 1 órát csúszott a rendelésével a sok "beteg" miatt, s mivel több faluban is rendel, ezért a következő helyen is csúszik. Hihetetlen:(

"Fodor Gábor közleményben szabadkozott, mert hétfőn megszavazta az energiapolitikai koncepciót. A tervezet alapján alakítaná az állam a következő években az energetikai kérdéseket. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszterként már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a kormány által támogatott koncepcióval, mert az Éghajlatváltozási Stratégia és az EU céljainak is ellentmond.

Ehhez képest hétfőn a parlamentben megszavazta a koncepciót. Állítása szerint azért, mert megszokta, hogy a többi miniszterrel együtt szavaz, és figyelmetlenségből most nem érvényesítette ellenvéleményét." - Index.hu

Lefordítom: megszokta, hogy a többi miniszterhez hasonlóan ő sem gondolkodik semmiről, miközben a munkáját végzi, csak csorgó nyállal hallgatja, amit a nagyok mondanak neki: mit és hogyan kell tenni.

Nem lehetne esetleg, kedves miniszter urak és hölgyek, abban a csodálatosan szép Parlamentben végzett munkájukat és önmagukat komolyan véve, gondolkodó emberként viselkedni, és egy három gombos roppant bonyolult készüléket úgy kezelni, ahogyan azt a kicsi agyunk diktálja?

Megköszönném.

Húsz éves kora környékén az ember elkezdi tervezni, hogy hol, milyen házat, vagy lakást szeretne majd vásárolni, hogy kialakíthassa Kedvesével a kis életét.
Elkezd nézelődni a neten, különböző ingatlanhirdetési portálokon, eltöpreng azon, hogy vajon jobban megéri venni egy olcsóbb lakást, valahol Pesten, amihez "csak" 10 millió hitelt kell felvennie, hogy ki tudja fizetni, viszont a gyerekek miatt rövid időn belül kinövik. Vagy választhatjuk a családi ház vásárlását, avagy építését. Ez jóval drágább, viszont jó esetben életünk végéig megfelel.
Mi a második mellett tettük le voksunkat. Normális házat 15-17 millióból lehet a fővároshoz közel venni, úgy, hogy a tervezett 3 gyerek elférjen benne nyomorgás nélkül, ne legyel túl messze, és ne legyen romos állapotban. Na, ennyi pénzt 20 év alatt, kb. havi 120 ezer forintos törlesztőrészlettel lehet visszafizetni. Nem mondom, szép összeg, főleg ha azt veszem, hogy vannak családok, akik ennyiből élnek. Ha ehhez hozzáveszem a ház rezsiköltségét, az étkezést, a kocsi/bérlet árát, ruházkodást, egyéb költségeket, simán ott vagyunk a 250 ezer forintnál (minimum.). Aztán, ha jönnek a gyerekek, akkor még 20-30-x ezerrel több. Számíthat-e két frissdiplomás ekkora nettó keresetre? Egyikük orvos lesz, a jelenlegi helyzet alapján kb. nettó 90 ezer forintos fizetést kap majd (most az inflációval nem számolok, meg a béremelkedésekkel sem). Ezek szerint másikuknak nettó 150 körül kéne keresnie, hogy megéljenek konzerven és mireliten. Elnézve az álláshirdetéseket, ez enyhén szólva is irreális. Mi ilyenkor a teendő? Spóroljuk össze 10 év alatt a pénzt, és lakjunk addig a híd alatt? Marad a 10 milliós békásmegyeri lakás? Albérlet 5 évig, és amellett spórolás? Maradunk szüleink nyakán? Szép kilátás mindegyik. Hogy hogyan alakul, majd elválik. A lényeg, hogy merjünk nagyot álmodni...

Sokat hangoztatott, olykor hőn áhított, megfoghatatlan dolog az igazság. Hivatkozunk rá, mint minden dolgok legnemesebbikére, arra, amit el kell érni, amit meg akarunk tudni. De vajon mi is az valójában, hogyan lehet megfogni?

Az igazság véleményem szerint az, ami volt, van, és ami lesz. A megtörtént, történő, jövőbeni dolgok összessége, és az ezek mögött meghúzódó valóság.

Valóságból pedig van sok. Mindenkinek van egy saját kis valósága, ebből következően saját igazsága. Legyenek ezek a kisbetűs igazságok. Mindenki ragaszkodik a sajátjához, azt érzi hitelesnek, azzal számol, azt építi be értékrendjébe, gondolkodásába. Probléma akkor adódik, amikor ez ütközik egy másik ember igazságával. Ez nyilvánvaló módon konfliktusokat okozhat. A konfliktusokból pedig több dolog is származhat. Egyrészt végződhet a dolog konszenzussal, ami azzal jár, hogy valamilyen mértékben mindkét fél érdekei sérülnek, de cserébe kapnak is valamit. Végződhet úgy is, hogy az egyik fél meggyőzi igazáról a másikat, ilyenkor megállapodás születik, mindenki jól jár valamilyen szinten, de az eredmény nem feltétlenül teljes mértékben kielégítő, ugyanis lehetséges, hogy csak egyetlen személy álláspontját tükrözi, a másik csak a meggyőző személyes jellemvonásai, karizmája miatt fogadja el azt.

Az is megtörténhet, hogy a konfliktus nem oldódik fel, ilyenkor a harc folytatódik. Ez nyilván mindkét fél számára káros, így érdekeltek abban, hogy mielőbb véget érjen a „küzdelem”, valamilyen megoldás szülessen.

S végül az is megeshet, hogy a felek felülbírálva korábbi álláspontjaikat, új aspektusból veszik szemügyre az adott dolgot (saját igazságaikat), s rájönnek, hogy egyiküknek sem volt igaza, s munkájuk gyümölcseként megszületik egy új, immár nagyobb bázissal rendelkező igazság. E mögött már két ember áll, tehát jó esetben nagyobb a relevanciája. Minél több ember keresi, és találja meg a módot arra, hogy saját kis igazságait másokéval összehangolja, azokat közös megegyezéssel megváltoztassák, kijavítsák, annál nagyobb lesz az esély arra, hogy eljutnak a nagybetűs Igazságig, amit oly régóta kutatunk, s ami annyira foglalkoztat bennünket.

A szorgalmi időszak utolsó szemináriumán a tanárnőnk feltette a kérdést, hogy szerintünk mi lehet az oka annak,hogy kb. 70%-kal kevesebb hallgatónak van megajánlott jegye, mint a tavalyi évben. Úgy fél perces csend után megérdeklődte, hogy ennyi a véleményünk? Ekkor mondtam, hogy szerintem azért, mert a legtöbb diákot abszolút nem érdekli a szak ahova jár, szorgalmi időszakban nem is foglalkoznak semmivel, megy a bulizás, aztán annyi. Egyik csoporttársam itt megjegyezte, hogy szerinte a diákok nem tudnak mit kezdeni a hirtelen a nyakukba szakadt nagy szabadsággal (ti. nem kötelező bejárni előadásra, meg nálunk egyes szemináriumokra sem). Ezután még kifejtettem, hogy valószínűleg a legtöbb hallgatónak fogalma sincs, hogy mit kezd majd az itt megszerzett diplomával, sőt szerintem még azzal sincs tisztában, hogy mire jó az, amit jelenleg tanul.

Érdekes, sőt furcsa divattá vált manapság főiskolára, egyetemre járni. Úgy vannak vele az emberek, hogy ha a Szabóék csemetéje jár, akkor a miénk is járni fog! Az nem gond, hogy ugyan a négy alapműveletet nem tudja rendesen használni, és szövegértelmezési problémái is bőven vannak, manapság már bárkit felvesznek minimális érettségin való teljesítménnyel, persze ha fizet. Jó példák erre a nem állami tulajdonban lévő, hanem profitorientált felsőoktatási intézmények, mint amilyen az enyém is. Persze ezekre is be lehet kerülni államilag finanszírozott képzésre, ha megvan a megfelelő pontszáma az embernek (megjegyzem egyetlen nyelvvizsgával a legtöbb szakra be lehet jutni az ilyen intézményekben, 1-2 kivételtől eltekintve), viszont ekkor szembesül pár hátránnyal. Például az intra (hallgatói-oktatói anyagok találhatóak rajta, oktatási segédlet, stb) használata számunkra nem ingyenes. Az egy más dolog, hogy csoporttárs letölti, és elküldi, de mi itt már másodrangúak vagyunk, mert mi közvetlenül nem fizetünk. Ezt a békát azonban le lehet nyelni.
Ahova ki akartam lyukadni az az, hogy temérdek diplomás kerül így az utcára, akinek igazából nem is lenne rá szüksége, csak valahogy átrugdalták a vizsgákon, mivel fizető "vendég". Hogy miért nincs rá szüksége? Mert amint bekerül valahová, ahová a diplomájával felvették, egyből kiderül, hogy amögött semennyi tudás sincsen. Az ilyen munkavállalóknak bőven elég lenne egy érettségi is, és ha még egy szakmát is szereznének mellé, még akár jobban fizető, nekik inkább megfelelő állást is találhatnának. Csak hát, ugye az nem menő manapság, ha valaki szakmunkás, mindenképpen diplomás "értelmiséginek" kell lenni.
Én pl. tisztában vagyok azzal, hogy ahol jelenleg vagyok, ott nem fogok a munkaerőpiacon értékes diplomát szerezni, viszont ugródeszkának egy mesterképzésre, esetleg felsőfokú szakképzésre tökéletesen megfelel.Az ország meg közben lassan eljut odáig, hogy minden ember valami irodában dolgozik, viszont nem lesznek munkások, akinek az ügyeit el lehetne intézni. Mikor böngészem az álláshirdetéseket, egyre több szakmunkást keresővel találkozom, s ahol fizetés is meg van jelölve, hát az átlag irodai-diplomást simán odaveri. Ezt kéne tudatosítani a fejekben, hogy nem szégyen, ha valaki asztalos, vagy burkoló. Én pl. tisztelettel nézek az ilyen emberekre (már persze, ha emberként viselkedik, de ez nem végzettség függő), mivel én annyira béna vagyok a kétkezi dolgokhoz, hogy arról inkább nem is írok. Számítógépen kívül mást, még nem igen szereltem (szét) :)
Levonva a konklúziót, szükségesnek tartanám az állam beleszólását a felsőoktatásba, az eddigieknél sokkal radikálisabb módon. Most magam ellen is beszélek, mert én is fogom fizetni pl. a tandíjat, de ha makroszinten nézem, akkor helyes volt a bevezetése. A keretszámokat sokkal jobban kéne csökkenteni, néhol akár 50% feletti mértékben is, és propagálnám a szakképesítéseket, valamint támogatnám az ilyen képzéseket nyújtó intézményeket. Persze a követelményeket itt is komolyan kell venni, hogy valóban jólképzett szakemberek kerüljenek ki a munkaerőpiacra, ne kövessék el ugyanazt a hibát, mint a felsőoktatásban, hogy romlik a minőség, a mennyiség növekedésével.

 

Mindenek előtt leszögezem, hogy még a közelében sem vagyok annak, hogy szakembernek nevezzem magam, mindössze a véleményemet írom le, és az általam igazságosnak tartott megoldási javaslataimat. Valamint az alábbiakat úgy olvassátok, hogy azok tavaly íródtak, blogköltözés miatt lehet itt most olvasni a posztot. Időhatározók többé-kevésbé javítva. Vélemény maradt.

Magyarország költségvetése nincs a legjobb állapotban. A hiány minden évben több %-os, a maastrichti szerződés kritériumainak még mindig nem felelünk meg. Államadósság tekintetében szintén nem állunk jól, a kritikus, GDP-ben mért 60%-ot rendszerint átlépjük, a munkanélküliségi ráta pedig 2007 tavaszán 7,3% körül mozgott, ráadásul ez csak a regisztrált munkanélküliek számát foglalja magában. Ha ehhez még hozzávesszük a rengeteg feketén dolgozót, akkor bizony a magyar munkavállalói rétegben még rengeteg befizetetlen adó marad, ami betömködhetné a költségvetési lyukakat. Persze ennek a behajtását nem kétszázezer APEH alkalmazottal kellene elérni, hanem értelmesen kigondolt és felépített adópolitikával. Meg lehet nézni, tőlünk nem is olyan messze (Szlovákia), hogyan csinálják ezt, és hogy ott milyen az adófizetési morál. Mellesleg másik szomszédainknál, a szlovéneknél meg már euroval fizetnek a gyári munkások a reggeli feles vodkáért. Nálunk erre még várni kell.

A legnagyobb kiadásai az államkasszának minden évben a szociális juttatások, illetve az egészségügy finanszírozása. Ez utóbbi átalakításának a kormány már nekilátott (hogy milyen módszerekkel, és várható eredményekkel, azt most inkább hagyjuk, bár a rezidensképzéssel kapcsolatos minisztériumi elképzelésekről még lehet írok egy postot valamikor, mert a mainstream médiában semmi sincs róluk szinte, pedig botrány...), úgyhogy erről sok szót most nem ejtenék, annál inkább viszont a szociális hálóról.

A http://www.koltsegvetes2008.hu/ program adatai szerint (sose bízz meg egy pénzügyminiszterben, pláne egy propaganda flash játékban, de kiindulópontnak esetünkben megfelel, hiszen valamilyen szinten tükrözi a kormány álláspontját) idén a közös kasszából fejenként, a ránk eső 110990 forintból 20570 forintot költünk szociálpolitikai támogatásokra, ami 18,2%-nak felel meg. Eszerint minden 100 forintból több mint 18 arra megy el, hogy a munkanélkülieket, kismamákat, nagycsaládosokat, stb. finanszírozzuk. Nyilván erre szükség van, de mivel ilyen hatalmas összegről (százmilliárdokról, sőt!) van szó, én, ha felelős kormányzati pozícióban lennék, biztosan felülvizsgálnám az egész rendszert. Most mondhatják egyesek, hogy még jó, hogy nem vagyok olyanban:)

Nézzük ugyanis ennek az elemeit. Szigorítanám az álláskeresési segélyhez jutás feltételeit. A jelenleg hatályos rendelkezések szerint az jogosult rá, aki az elmúlt 4 évben 200 napot legalább dolgozott. Évi 50 nap. Ne nevettessenek már. Aki az év 80%-ban lazsál, az ne akarjon segélyt. Aki feketén dolgozik, az se akarjon. Évi 200 nap igazolt munkaviszonnyal esetleg. Akinek büdös a munka, annak legyen büdös a más pénze is. Mértékét viszont csekélynek tartom, mondhatni semmire nem elég. A minimálbér 40%-ból (ez 2007-ben 26 200 forint) lehetetlen akármit is csinálni, szinte már fölösleges kiutalni. Felemelném mondjuk 80%-ra, viszont nem adnám 90 (+90 50 év felett) napig, hanem csak mondjuk 60-ig. Aki akar 60 nap alatt talál munkát, legalább ideigleneset, ami a semminél jobb. Belátható, hogy racionalizálással, a potyautasok „vonatról” való lerugdalásával jelentős megtakarítást lehetne elérni. Ezt lehet kegyetlenségnek, és embertelenségnek is tekinteni, de be kellene végre látni, hogy az állam nem arra van, hogy eltartsa az embereket, hanem arra, hogy élhető körülményeket, keretet biztosítson a társadalomnak a létezésre. A szocializmust végre el kéne temetni, annak minden maradványával és ragadmányával együtt.

A másik a rokkantnyugdíjak, illetve az idő előtt nyugdíjba vonulók nyugdíja. A portfolio.hu adatai szerint 2005.10.01-jén 808,107 rokkantnyugdíjas volt az országban, ami az akkori lakosságnak mintegy 7,9%-át teszi ki. Azért ez megdöbbentő. Minden nyolcadik ember rokkant az országban. Szigorúbban be kéne tartatni a kreszt. Nem azt mondom, hogy hagyjuk magukra a rokkantakat, és haljanak éhen, nyilván kell őket anyagilag és erkölcsileg is támogatni, de egyrészt szigorítani kéne a rokkantá-nyilvánítás feltételeit, másrészt (és most véleményem szerint fontos, és valószínűleg adminisztrációs problémák miatt nehezen kivitelezhető gondolat következik), ennél, valamint az ÖSSZES szociális támogatásnál megszabnék egy jövedelem-korlátot, ami felett a folyósítás automatikusan NEM történik meg. Magyarán szólva, akinek a családjában, háztartásában az egy főre jutó kereset amúgy is magas (és itt bejön a képbe a magyar társadalom hajlandósága/kényszere az adócsalásra), oda „fölöslegesen” ne juttassunk mégtöbb pénzt, van annak jobb helye is (persze ilyenkor nem a politikusok zsebére gondolok).

Az egyéb szociális támogatások, mint pl. a gázártámogatás, mindig is bicskanyitogató téma voltak, és azok is lesznek, ezért nem nagyon mer egyik kormány sem hozzájuk nyúlni, s bár a Gyurcsány-kabinet kicsit leszűkítette a jogosultak körét, így is elég sokan, és sokat kapnak ilyen jogcímeken (is). Ezek a területek mind további racionalizálásra adnak lehetőséget.

Megemlíteném még a felsőoktatást is, ugyan ez nem tartozik a szociális ellátások közé, de elgondolásom ezzel kapcsolatban is van (hol nincs?). Mégpedig az, hogy a leendő hallgató beiratkozáskor aláír egy szerződést a Magyar Állammal, amiben vállalja, hogy amennyiben diplomája megszerzése után legalább x (x>5) évet Magyarországon vállal munkát, és ezáltal adózik, „visszafizeti” képzése költségeit, a szerződés semmis. Amennyiben viszont nem telik le az 5 év, és az illető külföldre megy munkát vállalni, akkor ezzel azt is vállalja, hogy havi/negyedéves részletekben visszafizeti képzési költségeit, vagy azoknak egy részét. Persze ezzel szimultán meg kéne oldani olyan kérdéseket is, mint a friss diplomások elhelyezkedése, pl. az általános orvosoké, ahol a jelenlegi minisztériumi javaslat szerint csökkentik a rezidensképzés finanszírozását, ezzel rengeteg frissen végzett orvostól veszik el a lehetőséget, hogy bekerülhessenek az egészségügy vérkeringésébe. Persze ez csak egy kiragadott (személyes érintettségű) példa, a sort biztosan lehetne folytatni.

Összegzésül, jelen sorok írója tisztában van elképzelései kiforratlanságával, és kidolgozatlanságával, viszont úgy gondolja, hogy a mai (és az elmúlt évek) politikai tevékenysége kimerül semmitmondó lózungok hosszas ismételgetésében, és a kommunikációs gárdán kívül nem sok szakember izzad vért munka közben, tehát bőven lehetne még min javítani és változtatni. Ezeknek mindössze egyetlen akadálya van, viszont az olyan hatalmas és örökérvényű, hogy véleményem szerint sosem fognak itt változások bekövetkezni. Ez az akadály pedig a politikai elit maga, annak minden hazugságával (demagógia), ellenérdekeltségével (!), gyávaságával (a radikális változtatás politikai öngyilkosság) együtt. Levonva a konkluziót, a képviseleti demokrácia Magyarországon kialakult változata véleményem szerint alkalmatlan az ország jelenlegi állapotából való kilábalásra, így alapjaiban kellene megreformálni az egész államszerkezetet, a mostanitól különböző hatalmi struktúrával, különböző értékrenddel rendelkező emberekkel, ami elnézve a mai társadalmat: utópia.

Források:

www.nyilvantarto.hu

www.portfolio.hu

www.magyarorszag.hu

www.koltsegvetes2008.hu